Önismeret útjai: Felfedezni önmagunkat mindannyiunk vágya: megismerni mi rejtőzik bennünk, mire vagyunk képesek, hogyan reagálunk vagy válaszolunk bizonyos helyzetekben - Kik is vagyunk valójában?

Ahogyan a zen történet mondja:

"Egy zen tanítvány Bankeihez fordult segítségért:
-Mester, fékezhetetlen természetem van. Hogyan gyógyulhatnék ki belőle?
-Mutasd azt a fékezhetetlen természetet! - kérte Bankei.
-Most nem tudom megmutatni, mindig váratlanul tör elő.
A Mester bólintott:
-Ezek szerint nem tartozik igaz természetedhez. Ha ahhoz tartozna, bármikor meg tudnád mutatni. Amikor megszülettél, még nem volt meg, nem a szüleidől kaptad.
Gondolkozz el ezen!"

Találkozunk időnként régi ismerősökkel, akiket évek óta nem is láttunk. Milyen csodálkozással vesszük észre, hogy az illető mennyire megváltozott: mennyire megnőtt, felnőtt, megőszült, megtanult zongorázni, vagy 6 nyelven beszél, stb. Pedig az emlékeinkben milyen kicsi, ügyetlen és esetlen volt. Betápláljuk az új adatokat, fölülírjuk a régi képet a másikról: Nahát, milyen nagyszerű, értékes ember, pedig mindig is azt hittem, hogy kettőig sem tud számolni."

Lehet, hogy saját magunkkal is így van? Önismeret=felfedezni mindazt, amit másokban olyan könnyen meglátunk, legyen az jó vagy rossz.

Miután saját magunkkal mindennap találkozunk, így a változást sokkal nehezebb észrevenni. Talán már mi is átugorjuk az 1,50-et, ki tudjuk tisztán énekelni a magas C-t, sőt a dadogásunk is elmúlt már évek óta, mégis még mindig a régi "énkép" szerint működünk. Különösen akkor, amikor valaki emlékeztet rá, hogy milyen bénák is voltunk, és mennyi kudarcot vallottunk. Hát nem lenne itt az ideje, hogy új adatokat tápláljunk be magunkról is?
Lehet, hogy még mindig egy régi és buta program fut bennünk, miközben a legmodernebb is hozzáférhető lenne?
Talán itt az ideje, hogy megvizsgáljuk mindazt, amit összegyűjtöttünk magunkról: ügyes, ügyetlen, erős, gyenge, melegszívű, keményszívű, csúnya, szép, érzéketlen, érzékeny.... vagy milyen is?

Ha mindazt, amit összegyűjtöttünk - akár mások aggatták ránk, akár mi magunk találtuk ki - és megvizsgáljuk: érdekes felfedezéseket tehetünk. Megvizsgálhatjuk az igazságtartalmát.

A Tudatosság reflektorával megvilágítva, - ha már nem ragaszkodunk tovább a régi és buta programhoz -, végül kidobhatjuk mindazokat a beidegződéseket, megrögzött gondolatokat, amelyek korlátoztak eddig. És felfedezhetjük, ebben az új, de valahogyan nagyon is ismerős Szabadságban, hogy kik is vagyunk valójában.

Amikor önismeretről beszélünk, gyakran a milyen kérdésre várunk vagy adunk választ: én, a bátor, romantikus és kalandregénybe illően sármos... vagy szigorú, mértéktartó és tökéletességre törekvő... netán nyíltszívű, lelkesedő, újító...vagy inkább egy mindenkitől különböző elegye a jó, és fantaszikusan gyönyörű; rossz és kifejezetten borzasztó tulajdonságoknak.

ÉS elfelejtjük mindennek az alanyát, hogy ki is vagyok én valójában? Ki az a valaki, aki mindezeket a tulajdonságokat viseli?

Lebonthatók-e ezek a tulajdonságok rólunk, és ha igen, akkor ki marad?

Honnan vesszük ezeket a tulajdonságokat? Örököljük, tanuljuk? Talán saját magunk teremtjük elő? És ha már a tulajdonságaink eredeténél tartunk: vajon melyiknek mennyi ezeknek az igazságtartalma? Tényleg olyan rossz vagyok, mint ahogy a 'tanárnénim' mondta még másodikban?

Ha van kedved egy kicsit itt a tulajdonságok, a milyenségek mélyére nézni- már amennyire itt, az internet adta lehetőség engedi, akkor gyere böngéssz közöttük.
Ne az legyen a kérdés, hogy vonatkozik-e rád.

Induljunk ki abból, hogy mindannyiunkra vonatkozik. Rám is. És rád is.
Induljunk ki abból, hogy nincs olyan ember, akire ne lenne érvényes kisebb vagy nagyobb mértékben.

Inkább legyen az a kérdés, hogy milyen módon, életem melyik területén érvényes rám?
És mennyire vagyok a hatása alatt?

Na és, ha felfedeztem magamban, akkor vajon tényleg hozzám tartozik, "én vagyok" az a bizonyos tulajdonság?